Karrierutak és iskolateremtés a XX. század első felének magyar neveléstudományában
Author(s)
Vincze, TamásContributor(s)
Brezsnyánszky, LászlóHumán tudományok doktori iskola
DE--TEK--Bölcsészettudományi Kar -- Humán Tudományok Doktori Iskola
Keywords
neveléstörténethistory of education
egyetemtörténet
kvalifikációtörténet
history of university
neveléstudomány története
felsőoktatás
history of qualification
history of pedagogy
higher education
Neveléstudományok
Bölcsészettudományok
Full record
Show full item recordOnline Access
http://hdl.handle.net/2437/109275Abstract
Disszertációmban azt kívántam bemutatni, milyen karrierutak, karrierlehetőségek álltak a pedagógiával foglalkozó tudományos kutatók, tudós tanárok előtt a XX. század első felében, s egy konkrét tudományos műhely példáján keresztül, amely Mitrovics Gyula debreceni pedagógiaprofesszor tanítványainak, munkatársainak köréből szerveződött, be is mutatok néhány (a korra) jellemző szakmai pályafutást, köztük sikeres karriereket és megtört, korábbi reményeket be nem váltott pályákat is. Dolgozatom keretét a XX. század első felét jellemző tudományos minősítési rendszer elemzése, kritikai szemléletű bemutatása alkotja. Elemzésem alapján kiderül, hogy az egyetemi doktori fokozat még nem jelentett automatikus belépőt a tudományos munka világába, inkább a bölcsészeti tanulmányok lezárásának elegánsabb verzióját láthatjuk benne. Az igazi elköteleződést egy tudomány művelése mellett az egyetemi magántanári habilitáció jelentette. A dolgozatíró elfogadja és példákkal is alátámasztja Bíró Juditnak azt a megállapítását, amely szerint a korabeli magántanárság egy sikertelen értelmiségi vállalkozásnak tekinthető. E kijelentés érvényességét azoknak az egyetemi „íratlan törvényeknek”, „rítusoknak” az ismertetésével is bizonyítom, amelyek a habilitációs eljárás előkészítését és lefolytatását a háttérből szabályozták, meghatározták. A hierarchia csúcsán a tanszéket elfoglaló professzor, nyilvános rendes egyetemi tanár állt. Az egyszemélyes tanszékek korában a professzorok feladatköre és játéktere is eltért mai utódaikétól, több előadást, szemináriumot vezettek, mint napjaink professzorai, nagyobb volt az óraterhelésük, de nagyobb volt az a szimbolikus hatalom is, amellyel rendelkeztek: még utóduk kijelölésében is jelentős szerepet játszhattak. Dolgozatom fő részét Mitrovics Gyula és Szelényi Ödön tudományos pályájának és munkásságának bemutatása képezi, egyfajta „párhuzamos életrajzot” adok e két jelentős neveléstudósról. Életművük részletes bemutatását indokolja egyrészt az, hogy mindkét munkásság alapos elemzésével adós volt eddig a magyar neveléstudomány, egy-két felületes méltatáson kívül nem született róluk elemző tanulmány. A két tudós munkásságának és tanári habitusának összevetését az a tény is indokolttá teszi, hogy életük folyamán többször keresztezték egymást az útjaik, s egyben példájukkal jól körvonalazhatók a korabeli neveléstudomány által kínált érvényesülési lehetőségek és az érvényesülést gátló tényezők is. Mitrovics Gyula református értelmiségi családból származott, édesapja a sárospataki református teológiai akadémia tanára volt. Az ifjabb Mitrovics másfél évtizedes középiskolai tanári és néhány éves főiskolai oktatói gyakorlat után került a debreceni egyetemre pedagógiaprofesszornak 1918-ban. Munkásságának értékelésekor szembe kellett néznem azokkal a korábbi ítéletekkel (pl. a tanszéki utóda, Karácsony Sándor negatív elfogultságot tükröző véleményével), amelyek rárakódtak az életműre, akadályozva az objektív megközelítést. Mitrovics érdemei a debreceni pedagógia tanszék fejlesztésében, a körülötte kiépülő kísérleti neveléstudományi iskola létrehozásában elvitathatatlanok, dolgozatomból kiderül az is, hogy tudományszervező tevékenysége is elismerésre méltó, az ő kezdeményezésére jött létre a Magyar Esztétikai Társaság, s az ő fejében született meg a társaság folyóiratainak, az Esztétikai Füzeteknek és az Esztétikai Szemlének a terve. Aktív szerepet vállalt a Tiszántúl református közéletében, egyfajta közvetítői funkciót is ellátott a régió református közvéleménye és az állami kultúrpolitika között. Szelényi Ödön más rétegből érkezett, mint Mitrovics, az ő édesapja késmárki nagykereskedőként alapozta meg gyermekei jövőjét. Szelényi egy évtizedes középiskolai tanári tevékenység után nyerte el a pozsonyi evangélikus teológiai akadémia filozófiai és neveléstudományi tanszékét, ahol eredményes oktatómunkát fejtett ki, s ahol intenzíven bekapcsolódott a tudományos munkába is. Két területen, a teológia és a neveléstudomány területén is értékes publikációkkal járult hozzá az addigi eredmények gazdagításához. Erőfeszítéseit, igyekezetét, szorgalmát mégsem koronázta siker: bár többször próbált egyetemi tanszékre pályázni, sosem lett belőle egyetemi professzor. A legmagasabb elismerés, amelyet sikerült elnyernie, az egyetemi magántanári cím volt. Dolgozatomban kitértem azokra a leküzdhetetlennek bizonyult akadályokra is, amelyek érvényesülésének útjában álltak. A Mitrovics-műhely fontos, ám eddig kevés figyelemre méltatott szereplői voltak azok a középiskolai tanárok, egyetemi tanársegédek és gyakornokok, akik Mitrovics professzornál írták a doktori disszertációjukat, ill. az általa létrehozott Kísérleti Lélektani Intézetben dolgoztak. E disszertációk többsége a 30-as évek derekán keletkezett, ekkorra épült ki a professzor köré egy elhivatott tanítványi kör. Dolgozatom összegzésében körvonalaztam a korabeli neveléstudomány egyetemeken belüli pozícióját, s megállapításokat tettem az egykori pedagógiai tanszékek betöltésekor érvényesülő szempontokra, irányelvekre vonatkozóan. Bemutattam azt, hogy a XX. század első felében milyen tudományon kívüli szempontok befolyásolták a neveléstudós-karrierek alakulását, s azt is körüljártam, milyen speciális érdekek (pl. a református egyház sajátos elképzelései) érvényesültek a Debreceni Iskolának nevezett tudományos műhely működésében. Disszertációmmal hozzá kívántam járulni a hamarosan alapítása századik évfordulóját ünneplő debreceni egyetem református hagyományainak feltárásához, megörökítéséhez, s a hazai kvalifikációtörténeti kutatások továbbépítéséhez. In my dissertation I intended to showcase career paths, career prospects before researchers and scholarly teachers in the pedagogy field in the first half of the 20th Century and via example of a specific scientific workshop organized of fellows and colleagues of Gyula Mitrovics Debrecen Professor of Pedagogy I demonstrate some professional careers characteristic (of the era), among them successful and broken, unfulfilled ones as well. The framework of my paper is the analysis, the critical presentation of the scientific qualification system typical of the first half of the 20th Century. My assay reveals that a university doctorate did not present entry into the world of scholarship, much rather one can accept it as a more elegant version of closing philosophical studies. The relevant engagement by a discipline was meant by a habilitation as an associate professor. The author of this paper agrees to and provides examples for Judit Bíró’s statement which says that the associate professorship of the era can be viewed an unsuccessful intellectual enterprise. I further verify the truth of this statement by reviewing the unwritten laws and rites of the university that regulated and ruled the preparation and process of the habilitation. At the top of the hierarchy was the senior lecturer, an appointed professor. In the times of one-person departments professors’ responsibilities and scope of influence differed from their present heirs, with more lectures and seminars and a tighter lesson plan but also, symbolically, with more power: they even played a significant role in the selection of their successors. The main part of my paper deals with Gyula Mitrovics’s and Ödön Szelényi’s careers and achievement, presenting a kind of parallel biographies of these two outstanding educators. A detailed presentation of their life achievements is justified in part as both careers have lacked a thorough inspection in Hungarian Education Studies: apart from some appreciation reviews no analysis was made about them. The fact that the life paths of these two scholars intersected several times makes comparing and contrasting their achievements and their teacher’s roles relevant and also their specific careers provide and overview of the opportunities and hindrances of ambition too. Mitrovics Gyula came from a reformed intellectual family, his father was a teacher of the Sárospatak Reformed Theological Academy. The son Mitrovics was placed as Professor of Pedagogy at the University of Debrecen in 1918 after one and a half decades of high school and some years of college education practice. When assessing his work I had to face some previous judgments (e.g. his faculty successor Sándor Karácsony’s negative prejudice) that blanketed his life achievement, impeding an objective approach. Mitrovics is to be credited for developing the Debrecen Pedagogy Department and the experimental education school; my dissertation proves that his research organizing activity is also creditable. On his initiative was the Hungarian Society of Esthetics brought forward and he conceived the society’s journals Esztétikai Füzetek and Esztétikai Szemle, too. He actively participated in the Reformed Church life of the Tiszántúl Region acting as a mediator between the reformed community and state cultural policy. Ödön Szelényi came from a background different from Mitrovics’s; his father, a wholesale trader from Késmárk, promoted the offpring’s career. Szelényi obtained the Philosophy and Education Studies department at the Pozsony Evangelic Theological Academy after a decade of secondary school teaching. In two fields, in theology and in Education Studies his publications contributed valuably to the preceding state of art. His most valuable papers were concerned with education history. He discussed evangelic teacher education in several of his works and he also dealt with the outstanding representatives of evangelic pedagogy. His endeavor and industry was still without success: Though attempting several times he never managed to attain a senior lecturer’s position at a university. The uppermost level of recognition he gained was the appointment as an associate professor. My paper touches upon the obstacles that turned out to be insurmountable, which prevented his emergence. The Mitrovics-workshop’s substantial but so far unrecognized participants were the secondary school teachers, university assistant lecturers and demonstrators, writing their papers or working at Professor Mitrovics’s Institute for Experimental Psychology. Most of these papers were completed in the middle of the 30s, which is when a circle of his students with vocation emerged. The position of the contemporary education studies within the universities is outlined in the recapitulation of my dissertation and I also commented on aspects and directives that affected pedagogy department appointments of the time. I recited the aspects out of the scope of science that influenced scholarly educators’ careers in the first half of the 20th Century and I overviewed the specific interests (e.g. the distinctive vision of the Reformed Church) which had an effect on the operation of the academic workshop we call The Debrecen School. My dissertation is a contribution to the resuscitation and immortalization of the reformed traditions of the University of Debrecen soon to celebrate its centenary and also to the expansion of domestic qualification history research.Date
2011-06-15Identifier
oai:ganymedesd.lib.unideb.hu:2437/109275http://hdl.handle.net/2437/109275